Dezső ajánlólevelei

A meghirdetés után szembesültünk azzal, hogy nem egyszerű a mai rohanó világban érdeklődőknek bemutatni eladásra kínált családi házunkat, hisz ez mindennapos volt. Ekkor kértük fel Gaál Dezsőt, hogy hirdesse Ő a házat, mint szakember. Meghirdetés után rövid időn belül sikerült is eladni, és minden korrektül ment! Ezúton is köszönet a munkájáért!

Berghofferné Dankovics Rita

Lakásunk értékesítésével kerestük meg Gaál Dezsőt. Nem volt egyszerű a feladat, mert nagy és kétszintes lakásról volt szó. Nagyon jó hirdetést készített, fogadta az érdeklődőket, s végül elkelt az ingatlan. Mindent elintézett, az adásvételt előkészítette és minden rendben volt.

Nagyon szépen köszönöm munkáját, csak ajánlani tudom mindenki számára.

Mészárics Zoltán

 

Gaál Dezső Urat februárban kértük fel eladás és vétel lebonyololításának összehangolására. Az adás-vételek május-június hónapban, kérésünknek megfelelően lebonyolódtak, amelyhez szükséges volt szakszerű, pontos, gyors ügyintézése. Másoknak is jó szívvel ajánlani tudjuk.

Németh Zoltán

Gaál Dezső Urat ingatlanok értékesítésének ügyintézésére kértem fel. A megbízástól a szerződéskötés végéig maximálisan nagyra értékelem erőfeszítéseit. Rugalmas, pontos, precíz, közvetlen és még sorolhatnám. Tökéletesen elégedett vagyok az egész ügymenettel, kiváló volt az elektronikus levelezési és telefonos kapcsolattartás. A nehéz ügyeket is profi módon kezelte, minden elismerésem az övé. Hibátlanul képviselte mind a vevők, mind az eladó/k érdekeit. Örülök, hogy megismerhettem. A további munkájához sok sikert kívánok. Millió köszönettel: Koronczai Zoltán

Koronczai Zoltán

Gaál Dezső ùrnak hálával és köszönettel tartozik a család,hogy a megkeresés után kettő nappal az ingatlanunkat Eladta.Bárkinek merem ajánlani.További sok sikert kìvánok még a munkájához és jò egészséget.Tisztelettel egy nagyon elégedett ügyfél

Koronczai Ramòna

Köszönöm munkádat, hitel ügyintézést is. Nélküled sehol nem lennénk. Örülünk, hogy veled kerültünk kapcsolatba, és tényleg mindent köszönünk. Jó szívvel ajánlom Őt mindenkinek.

Horvátrh Zoltán

Nagyon szépen köszönöm, Dezső munkáját. Hozzáállása profi. Nekem eladás és vétel is volt, csak köszönet neki és ajánlás mások számára is.

Kocsis Gyuláné

Nem gondoltam volna, hogy ingatlanom két hónap alatt elkel. Profi hirdetés jó kommunikáció és minden rendben. Itt minden rendben volt. Köszönettel tartozom Dezsőnek a munkájáért. Forduljanak hozzá!

Torkos József

Jól képzett szakember, aki akkor elégedett, ha az ügyfél is az.

Csói Gábor

Külföldi de magyar állampolgárként vásároltam ingatlant, melyhez nagy fokú segítséget, sőt minden segítséget megkaptam Dezső úrtól. Nem tudok elég hálás lenni neki. Csak köszönettel tartozom neki.

Bogon

Köszönettel tartozom Dezső munkájáért. Nagy szakember, tájékozott és mindere van megoldása. Egy gondolatból, hogy lesz vásárlás??? Köszönök mindent és ajánlást Dezsőnek.

Matusek Attilla

Gaàl Dezsőt több mint másfél éve bíztam meg ingatlanom értékesítésével,ami nem egy ibilli környezetben volt. A kitartó, profi munkàjànak köszönet. Másoknak is szívesen ajánlom.

Kövér Làszlóné

Ingatlanom eladásban kértem segítséget, munkatársuktól Gaál Dezsőtől, aki ezt a feladatot a legmagasabb szinten oldotta meg. Köszönöm munkáját s ajánlom mindenkinek.

Szabó Tamás

Ingatlanjaim eladásában játszott nagy szerepet Dezső. Mielőtt megbízásba adtam volna, eladta mindkét ingatlanomat. Zártkertek lévén nem volt egyszerű, de azt is megoldotta. Köszönet neki és csak ajánlom mindenkinek.

Sárvári László

Profi ingatlan értékesítőt ismertem meg személyedben. Sok olyan dologra felhívtad a figyelmemet, melyre nem is gondoltam. Köszönöm hogy mindenben segítettél, szívből és jó szívvel ajánlom mindenkinek figyelmébe, akinek bármi köze van ingatlanhoz.

Kovács György

Celldömölk és tágabb környezetében csak őt keressék. Mindent tud és minden információval rendelkezik. Felkészült és ráadásul még udvarias is.

György

Köszönet Gaál Dezső közel másfél éves munkájáért. Precíz pontos embert ismertünk meg személyében, akit csak ajánlani tudunk mindenki számára. Ingatlan értékesítésében nagyon fontos láncszem.

Lakó Mária

Köszönettel tartozom Gaál Dezső munkájáért. Hozzáértő nagyon precíz, segítőkész és pontos.

Tóth Katalin

Gaál Dezső, korrekt őszinte és segítőkész mindenben. Összeírt kérdéseimet nem tudtam feltenni, mert olyan széleskörű tájékoztatót tartott, hogy nem is kellett kérdeznem. Mindent tud, ami ehhez a munkához szükséges. Ajánlom szívesen mindenkinek.

Vámos Balázs

Ingatlan értékesitéssel biztam meg Gaál Deezsőt.Nagyon köszönöm neki,hogy ilyen rövid időn bellül, sikeresen eladásra került.Ö egy nagyon barátságos,korrekt megbizható,preciz, szakmájához értő uriember.Még egyszer köszönöm neki! Tisztelettel: Domonkos István

Domonkos István

Ezuton is szeretnenk megköszönni Gaal Dezsönek az ingatlanvasarlasnal a profi ügyintezesed. Batran biztuk Rad 600kmes tavolsagbol, külföldröl is a hazvasarlassal kapcsolatos teendöket. Te valoban mindent megoldottal.Gyors,preciz ,segitökesz.Csak ajanlani tudom mindenkinek. Megbizhatobb ingatlanossal meg nem talalkoztunk. Köszönjük a munkadat, kivalo szakmai hozzaallasod!Halasak vagyunk. Vielen Dank mein Freund!

Schwimbeck Katalin es Alfred

Kedves Dezső! Köszönöm mindenkinek aki közreműködött abban, hogy mi találkozzunk. Ingatlanomat bátran bíztam rád közel 10 000 km távolságból. Annyi mindent megtettél, köszönünk mindent, főleg hogy mi semmit nem tettünk ingatlanunk eladása érdekében. Te mindent megoldottál. Köszönjük és ajánlunk nem mindenkinek, főleg annak aki biztos kézben akarja tudni ingatlanát. Csak köszönet és ajánlat. Tóni

Lampert Antal

Ezúton szeretnénk Dezsőnek megköszönni a profi teljeskörű ügyintézést. Gyors, korrekt és kimagasló szakmai tudással rendelkezik. Precíz, megbízható, segítőkész. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

Németh Zoltánné

Ezúton is szeretnénk megköszönni Gaál Dezsőnek a gyors, profi, korrekt, teljes körű ügyintézést!Kimagasló szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik.Megbízható,precíz,közvetlen, segítőkész.Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

Németh Zoltánné

Kedves, segítőkész, megbízható, pontos!

Horváth Sándorné

Ingatlanunk eladásában nagy szerepet játszott készséges hozzá állása, tudása. Nem volt egyszerű a folyamat, de mindent el tudott intézni. Előtte hirdettünk más ingatlan irodában, egy vevőt hoztak a két év alatt.. Még egyszer nagyon köszönjük munkáját! Dezsőt csak ajánlani tudjuk mindenki számára, legjobb ingatlan iroda! További sok sikert kívánunk!

Molnár Zoltánné

Ingatlanvásárlási szándékkal kerestük Dezsőt, az ország másik feléből. Megkeresésünkre visszahívott, majd a megbeszélt paraméterek figyelmébe kínált ingatlant. Már az elsőnél éreztük, hogy ez az ajánlat mögött komoly munka van, így mi nem is kértünk több ajánlatot. Megnéztük és megvettük, s olyan volt mint az ajánlat. Még egy gondolat, hogy ilyen gyors precíz szerződéskötés sem volt, amit Ő előre ennyire előkészített. Nem elég köszönet, hogy így ajánlom őt mindenki számára.

K. Sándor

Kedves Dezső! Eladási szándékomban nagy szerepet játszott, Önnek az ajánlásai. Igaza volt mindenkinek aki megfogalmazta véleményét. Köszönöm minden közreműködését, szívesen ajánlom mindenkinek, akinek ingatlan eladás, vétel megfordul a fejében.

Kiss Károly Gábor

Ingatlanomat teljesen, minden ügyintézéssel rábíztam Gaál Dezsőre. Sok kérdés, sok válasz, sok pontosítás, profi hirdetést eredményezett, idő előtti eladással. Az eladási ár kérdésével bizonytalan voltam, hallgattam kollégájukra és köszönettel tartozom érte, mert jelentősen általam elvárt igény felett kelt el az ingatlanom. Köszönettel és csak ajánlattal tartozom Dezsőnek.

Kovács István

Kedves Gaál Úr! Megbízható, szavahihető, precíz, pontos és nagyon korrekt embert ismertem meg Önben. Nem gondoltam volna, hogy ilyen létezik. Ha újra aktuális lesz a ház eladás biztos hogy Önt fogom keresni. M. Zsuzsanna

Mékli Zsuzsanna

Gaál úr maximális hatékonysággal végezte munkáját az ingatlan eladásunkkal kapcsolatban. Sikerült rövid idő alatt vevőt találni. Köszönöm a munkáját!

Kozákné Nagy Tímea

Értékbecslésre és értékesítésre kértem fel Gaál Dezsőt. Azonnal készséges volt, jött megbeszéltük, felmérte ingatlanomat és határidőre elkészítette a dokumentációt. Munkája precíz és köszönet értékű. Csak ajánlom mindenki számára.

Pappné Gabriella

ingatlanértékesitéssel bíztam meg Gaál Dezsőt. már másnap jelentkezett,fotókat készitett,a hirdetést összeállitotta,meghirdette és nagyon szolgálatkész,korrekt volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Lengyelné Maros Edit

Mindent köszönök és mindent köszönök, szó szerint. Részéről teljesen minden rendben volt. Többet tett mint kellett volna. Soha nem vártam hogy egy ingatlanközvetítő így álljon a munkájához. Beszélgetésünk során, meggyőzött hogy a Városi Ingatlanirodánál ez nem működhet másként. Köszönök mindent.

Gábor

Nem bíztunk az eladásban, mert már két éve hirdettettük ingatlanunkat, másik irodán keresztül. Ügyvédi javaslattal fordultunk Gaál Dezsőhöz, aki a megkeresésünkre azonnal reagált, egy órán belül kint voltunk az ingatlannál, s két hónapon belül eladta. Nem tudok elég hálás lenni érte. Köszönöm és kérem hogy foglalkoztassák.

B. Károly!

Köszönöm munkatársuk precíz munkavégzését. Minden úgy zajlott ahogy ezt előre egyeztettük. pontos és naprakész mindenben. Szívesen ajánlom mindenkinek.

Rubi Sándor

Köszönettel tartozok Gaál Dezsőnek, aki a megbízástól számítva, egy hónapon belül eladta ingatlanomat. Előtte kb. egy évig hirdette egy másik iroda. Köszönöm hogy ilyen kollégájuk van.

László

Kedves Dezső! Köszönünk szépen mindent ami az ingatlan eladásával kapcsolatos. Nagy terhet vettél le vállunkról, a szervezéseddel, és annak lebonyolításával. Csak ajánlom mindenkinek. Bátran keressék, mert Ő megbízható.

Tóth Péter

Az Ingatlaniroda felkeresése során korrekt tájékoztatást kaptam az ingatlan eladásával kapcsolatban. A megbízás után Gál úr többször tájékoztatott az érdeklődőkről. Később, az adás-vételi szerződés megkötése előtt több hasznos tanácsával segített, ez gyorsította az adminisztrációt

Ónodi István

Köszönjük Gaál Dezső ingatlan közvetítői lelkiismeretes és szakszerű munkáját, kulturált levelezését. Jól képviselte mind a vevő, mind az eladó érdekeit. Szakszerű, lelkiismeretes munkáját másoknak is ajánlani tudjuk. Dr.Németh Józsefné

Dr. Németh Józsefné

Gaál Dezső személyében egy nagyon korrekt ingatlan értékesítőt ismerhettem meg. Kérés esetén mindig készen állt és segítőkész volt ! Ezúton is köszönöm a segítségét az ingatlan értékesítésében! Mindenkinek csak ajánlani tudom a személyét! Üdvözlettel, Tibold Tamás

Tibold Tamás

Köszönet Gaál Dezsőnek, áldozatos munkájáért. Mindenben együttműködő és megoldási javaslata van. Nagyon szépen köszönöm, hogy van egy működő Ingatlaniroda, ahol ilyen munkatársra lehet szert tenni.

Andi

Tisztelt Gaál Úr! Nem tudom eléggé megköszönni azt a munkát és fáradságot, amely szőlőm, földem, eladása tekintetében felmerült. Mivel Ön nem csak hirdette, ajánlotta az ingatlant, hanem az az eladást az elejétől a végéig végig vitte, így köszönetünk a hálával egyenértékű. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, korrekt és mindenre kiterjedő munkáját.

Gergely

Hálás köszönettel és ajánlással tartozunk Gaál Dezsőnek a rendkívül gyors, udvarias, körültekintő és barátságos segítségéért. Kellemes meglepetés és öröm volt ilyen pozitív és agilis hozzáállással és profizmussal találkozni.

Dániel

Kedves Dezső! Mindent amit tettél, a mi érdekünkben tetted. Nélküled .... Köszönön minden munkádat és mindent. Hozzáállásod nélkül még fél emberek sem lettünk volna. További sikeres munkát kívánok,.

Lenke

Meg voltam elegedve az Ugynok hozza allasaval a tulajdonom eladasaban.

Ilona Thompson

Önkormányzati Hivatal révén kerestünk olyan értékbecslőt, aki korrekt alapokon képes értéket képviselni egy adott ingatlan tekintetében. Megtaláltuk Gaál Dezső személyében. Korrekt, alapos mindenre kiterjedő munkát végzett, az általa kikerült anyag, akár tanulmány is lehet. Köszönettel ajánljuk munkáját bárkinek, akár ingatlanértékesítőként, akár értékbecslőként. Köszönjük munkáját.

Hivatal

Ingatlanvásárlási szándékkal kerestem fel munkatársukat, s meglepő ajánlattal állt elő. Első kérdése az volt, hogy kérte tájékoztassam, hogy mire van igényem, hogy a legjobb ajánlattal tudjon szolgálni. Meglepő volt, de hatásos, Minden tekintetben profi, képbe van az ingatlanokkal, hitelekkel, s minden megoldási javaslatokkal. Csak köszönettel és ajánlással tartozom munkájáért.

S Erzsébet

Nagyon szépen köszönöm, s ezen levél ajánlásával javaslom mindenkinek, Gaál Dezső közreműködését, ingatlan tekintetével bármivel. Hozzáállása, gondoskodása példa mutatható lehet. Nagyon sok sikert kívánok a a továbbiakban. üdv. Zsuzsa.

Zsuzsa!

Ingatlanom értékesítéséhez, nagyban hozzájárult, gaál Dezső hozzáállása, s mindenre való megoldóképessége. Nélküle nem valósulhatott volna meg az eladás. Nagy szívvel ajánlom Őt mindenkinek.

Czicza László

Köszönettel tartozom munkatársuknak, áldozatos és segítőkész munkájához. Hozzáállása példaértékű. Magam sem gondoltam volna, hogy egy ingatlan eladásával kapcsolatban mennyi dolog van. Még egyszer nagyon szépen köszönöm munkáját.

B. György

Ingatlant szerettem volna vásárolni, az ország nyugati felében. Nagy megdöbbenésemre találtam olyat, hogy Városi Ingatlaniroda, azon belül munkatársukra Gaál Dezsőre. Ennél jobb választást nem lehet kitalálni, minden működött, választék, ajánlat, ügyvéd aki nagyon korrekt volt. Csak köszönet és köszönet, aki jót akar ide forduljon. üdv. Sz. László

Sz László

Tisztelt Gaál Úr! Csak köszönettel tartozok munkájáért. Ön hozzáállása nélkül nem sikerült volna megfelelő ingatlant találni számomra. Köszönök mindent, további jó munkát kívánva , ajánlom Önt mindenki számára.

N J

Ingatlanvásárlási szándékkal kerestem Gaál Dezsőt, mivel sok hirdetés alatt álló ingatlannál az Ő elérhetőségét találtam. Megbeszéltük a paramétereket, ahhoz képest két napon belül konkrét ajánlatokat kaptam. Minden úgy volt, ahogy megbeszéltük, megnézés után, két napon belül adásvételi szerződést is kötöttünk. Nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm munkádat.

Sz. Gábor

Ezúton szeretném megköszönni munkáját, hozzáállást, segítségét mindenben. Csak ajánlani tudom mindenki számára.

B Imre

Köszönöm az alapos, kitartó munkát! Kommunikatív, segítőkész, jó kapcsolattartó. Mindvégig elégedett voltam,az eladás közben semmilyen probléma nem merült fel.Korrekt tájékoztatás, pontos ügymenet. Minden eladónak ilyen értékesítőt kívánok! Ha ismét eladok, csak ide jövök. Köszönöm!

Németh Kálmánné

Kedves Dezső! Kimondottam örültem amikor kapcsolatba kerültünk. Nem gondoltam soha, hogy egy ingatlan eladása, milyen bonyolult is lehet. Köszönöm, hogy ezt a zártkerti ingatlan eladását megoldotta részünkre. Arra nem is gondoltam, hogy ez ilyen körülményes, egy külföldi vevővel szemben pedig pláne. Mindent nagyon köszönök, s csak ajánlani tudom mindenkinek a közreműködését.

V. László

Kedves Dezso! Szeretnem megkoszonni a kozremukodesedet a lakasom vasarlasa kapcsan. Koszonom a szervezkedest es intezkedest, vegig nagyon segitokesz volt, hamar es zokkenomentesen sikerult szerzodnunk. Megegyszer koszonom! Udv: Nora

Kemenesi Nora

Ingatlanvásárlási szándékkal kerestem meg Gaál Dezsőt, aki mindvégig korrekt tájékoztatást és segítséget nyújtott nekem és az eladónak egyaránt. Kiváló szakmai felkészültséggel rendelkezik, a felmerülő, előre meg nem beszélt kéréseket is rugalmasan kezelte és megoldotta. Köszönöm a munkáját, jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Kovács Erika

Lakásom eladásával kerestem meg munkatársukat, Gaál Dezsőt. Tartottuk a kapcsolatot, egyszer csak jelezte egy komoly vevő vételi szándékát. Nem tellett el két hónap s lakásunk eladásra került. Az adásvételi szerződéskötésre úgy kellett menni, hogy minden elő volt készítve, nekünk csak aláírni kellett. Nem gondoltam volna, hogy egy ingatlan eladása ilyen gyorsan megtörténik. Jó szívvel kívánom ajánlani kollégájukat minden ingatlant eladni, vagy venni szándékozók számára. Igazából ez a hozzáállás az irodát is jelentős mértékben képviseli. Köszönöm munkáját.

K.Istvánné

Hálásan köszönöm Gaál Dezsőnek a segítségét. Mindent gyorsan intézett, mindig a segítségemre volt. Ő beszélt a vevőkkel, intézte az eladással kapcsolatos dolgokat. Nekem csak a kész szerződést kellett aláírni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kotz Tímea

Gaál Dezsőt ingatlanvásárlási szándékkal kerestem meg, ahhoz képest két hét múlva megtörtént az adásvételi szerződés megkötése. Nagy precizitással mérte fel igényünket, s azonnal munkába látott, s jöttek a lehetőségek. Előtte voltunk egy másik ingatlanközvetítő cégnél eredménytelenül, ezért is volt meglepetés a kollégájuk hozzáállása. Korrekt naprakész és tájékoztatása minden igényt kielégített. Örülök hogy Önöket és azon belül munkatársukat választottam. Keressék és ajánlom NAGY bizalommal. Köszönöm munkáját.

Takács Gábor

Számomra nagyon kedvezően hatott Gaál Dezső munkatársuk hozzáállása, ingatlanom eladásában. Korrekt, pontos és nagyon munkájára igényes embert ismertem meg személyében. Olyan ismeretekkel rendelkezik, amivel munkáját nem jól, hanem kimagaslóan végzi. Ajánlani mindenképpen, mindenkinek szeretném.

N József

Ingatlanom eladásában nyújtott munkáját szeretném megköszönni. Jó vevőket, hozott, hitelt intézett neki, minden előre el volt készítve az adásvételi szerződéshez. olyan dolgokban is segítséget adott, melyet nem vártunk el tőle. Szívesen ajánlom.

László Ernőné

Ezennel kivanom megkoszonni kedves Gaal ZDezso kozremukodeset hazam eladasaban, ami nagyon gyorsan tortent meg, sok segitsegevel. Udvozlettel I.S. Thompson

Ilona Thompson

Dezső nagyban megkönnyítette számunka az ingatlanvásárlás komplikált folyamatát. Rugalmas, segítőkész, tisztán és egyenesen kommunikál, könnyen tudtunk együttműködni. Egyaránt jól képviselte az eladói és vevői érdekeket is. Csak ajánlani tudom!

Tóth Ádám

Gaál Dezső urat jó szívvel ajánlom mindazok figyelmébe, akik ingatlant szeretnének akár eladni, akár vásárolni. Korrekt, udvarias, megbízható embernek ismertem meg, akinek adhatok a véleményére. Nem befolyásolja egyik felet sem, egyszerre tud tárgyilagosan és emberien közelíteni a dolgokhoz. Nem sürgeti sem a vevőt, sem az eladót döntése meghozatalában, és minden segítséget megad ahhoz, hogy az ügyfél megfelelő döntést tudjon hozni.

Fesler Beáta

Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek Gaál Dezsőt, ingatlanközvetítőként. Barátságos, megbízható, segítőkész, lelkiismeretes, csak jót tudok Róla mondani. Elkísért bennünket az Ügyvédhez, ahol előkészítve várt minden szükséges nyomtatvány az adás-vételhez. Bármilyen kérdésünk volt, készségesen rendelkezésre állt. Nem is gondoltam volna, hogy a mai világban ilyen ember létezik. Köszönjük!!! Kókai József

Kókai József

Munkatársuk Gaál Dezső, korrekt, megbízható, kedves és végtelen türelmes ember. Odaadó munkájának köszönhetem ingatlanom eladását. Ehhez kellett végtelen türelme, kitartása, s a vevői oldalt is nagyban segítve, szinte minden feltétel biztosított volt általa. Nagyon köszönöm ingatlanom eladásban végzett munkáját. L-né

L-né

Minden tiszteletünk Gaál Dezső felé, mind ingatlanközvetítőként, mind magánemberként! Nagyon korrekt, megbízható. Mindkét fél érdekeit szem előtt tartja. Mindenkinek ajánlani tudjuk, akár ingatlan vételről, akár eladásról van szó, szerintünk Gaál Dezsővel, mindenki csak jól jár!!!!

Mónika&János

Tisztelt Gaál Dezső. Köszönöm, hogy volt nekem. Nem csak vevőt hozott a házamra, hozzáállása korrekt volt és baráti, mindent elvégzett ami az eladáshoz szükséges volt. Az ügyvédhez kész papírokkal mentünk, kész energetika és a vevőnek még a hitelben is nagyban segédkezett. Köszönöm K-né Éva

K-né Éva

Kedves Dezső! Köszönöm a lelkiismeretes, precíz munkát, a barátságot! Minden ügyfélnek ilyen ingatlanértékesítőt kívánok! Léna

Köbli Léna

A lakásom eladásával kerültem kapcsolatba Gaál Dezső ingatlan értékesítővel. Hozzáállása meglepett nem ezt vártam egy közvetítőtől. Állandóan rendelkezésre állt, figyelmes volt, tájékoztatott a fejleményekről, végül számomra is megfelelő vevőt hozott a lakásra. Jelenlétemben nem volt olyan kérdés a vevő részéről, amelyre nem tudott részletes, mindenben kiegészítő választ adni. A pénzügyekben hitelfinanszírozás közreműködésben is otthon van. Köszönöm közreműködését. Ági

Ági

Tisztelt Városi Ingatlaniroda! Köszönöm Önöknek, hogy ilyen kollégájuk van. Megbízható, szavahihető, precíz, pontos és nagyon korrekt embert ismertem meg személyében. Olyan dolgokban is segít, mely nem lenne kötelessége, de mégis megteszi. Nyugdíjasként, személy szerint idegenként hívtam fel, elmondtam igényeimet ingatlanvásárlási szándékomról, másnap ott volt több ajánlat, melyet személyes kísérettel, ellenszolgáltatás nélkül autóval végigvitt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen létezik. Köszönettel tartozom azóta is. M-né Székesfehérvár

M-né

A véletlen folytán kerültem kapcsolatba Gaál Dezsővel, akit régóta ismertem, de az ingatlaneladás miatt kerültünk szorosabb kapcsolatba. Ez a hozzáállás kellett ahhoz, hogy ingatlanomat a vevő általi hitelfelvétel mellett is, két hónap alatt eladjam. Pontosan, precízen megtervezett eladás volt, nagyon szép és jó és alapos hirdetést állított össze, s a vevő minden igényét is teljesítette. Így érdemes és ajánlott ingatlanközvetítőket foglalkoztatni. Én csak köszönettel tartozom neki. M. Cs.

M. Cs.

Gaál Dezső ingatlanközvetítő segítőkész, rugalmas, lelkiismeretes, megértő, munkáját csak dicsérni és kiemelni lehet. Mindent meg tesz az ügyfelek érdekében. Nagyon szorgalmas nem kíméli sem idejét, sem telefonját. Dicséret érte. Köszönet minden kitartó munkájáért.

Koronczai Károlyné

Rendkívül profi,gyors,megbízható és segítőkész!

Mecséri Kitti

Rendkívül szívélyes hangnemben, korrekt ajánlattal történt a megegyezés, amely után, nagyon rövid időn belül jelent meg a hirdetés különböző oldalakon. Az érdeklődők tájékoztatása minden tekintetben megfelelt az igazságnak, mindkét fél felé. Örülök, hogy Gaál Dezső úrral történt a megegyezésünk, jó szívvel tudom másnak is ajánlani!

Sebestyén József

Nagyon kedves, segítőkész ember, az eladással minden rendben zajlott, Mind a vevőnek, mind nekem nagyon sokat segített, köszönöm és szívből ajánlom!

Katona Bernadett

Gaál Dezső kollégájuk gyors,preciz és megbizható mindenkinek csak ajánlani tudom.Mégegyszer köszönet neki a gyors segitségért.

Béki Jenő

Gaál Dezsőt precíz megbízható embernek ismertük meg aki az eladó ès a vevő èrdekeit is figyelembe veszi.Mindketten elègedettek voltunk az adás-vètellel,ehhez az ő szakmai tudása felkèszültsège nagyban hozzájárult.Mindenkinek ilyen ingatlanközvetítője legyen.Köszönjük!

RAJT Ingatlaniroda

Celldömölk, Kossuth u. 15

Tel.: 06306128876

Nyitvatartás

Irodánk munkanapokon az alábbi időpontokban áll az Ön rendelkezésére :
Hétfő-Péntek: 08.00 - 16.00
Szombat-Vasárnap: Zárva

© A weboldalt üzemelteti az Ingatlan-nyilvántartó.hu - szoftver ingatlanirodáknak
Eladnám ingatlanomat